Öregtorony

Ez a szócikk önállóan vagy várakon belül álló védelmi építményekről szól. Hasonló címmel lásd még: lakótorony.
12. századi öregtorony (Rouen, Franciaország)

Az öregtorony (franciául donjon)[1] a középkori várak jellegzetes épülete, tulajdonképpen a vár legbelső magva, amit úgy építettek, hogy még akkor is védhető legyen, amikor a vár többi részét már elfoglalta az ellenség. Néha lakótoronynak is nevezik, mivel gyakran a vár urának lakóhelyéül is szolgált, de nem azonos a középkorban számos európai nagyvárosban épült városi lakótornyokkal, amelyek egy-egy főúr családjának és kíséretének szolgáltak biztonságos lakóhelyül.

Öregtornyok Magyarországon és külföldön

Magyarországon is ismert francia eredetű, de nemzetközileg használt elnevezése a donjon (ejtsd: donzson). Ebből ered az egyik angol neve, a dungeon, de később inkább a keep névvel illették; németül Bergfried; spanyolul torre del homenaje.

A öregtorony a nagyvázsonyi Kinizsi-várban, előtérben Szabó Iván szobrászművész 1964-ben Kinizsiről mintázott lovasszobra[2]
A visegrádi Salamon-torony az alsóvár lakótornya, a korszak magyarországi építészetében szinte egyedülálló épület[3]

Viszonylag szabadon, a vártól függetlenül is épültek, ilyen a visegrádi Salamon-torony. Gyakran előfordult, hogy egy önálló öregtorony néhány évtizeddel később már egy nagyobb vár központi épületéül szolgált.

Eleinte az öregtorony négyzetes, de később kerek alaprajzú, több emeletes, vastag falú torony volt, ami a vár többi épületénél magasabb. Általában a felsőbb szintjein volt a vár urának lakóhelye, az alsóbbakban raktárak, éléstárak. A tető alatt a védelem könnyebb szervezésére egy széles szabad tér volt, csorbázatos körítőfalakkal, lőrésekkel. Az emeletsorok eleinte erős fafödémmel, később boltozattal voltak egymástól elválasztva, a fegyvereket, élelmet stb. a torony közepén csigával húzták fel.

Az öregtorony ajtaja ritkán nyílt a várudvarra, akkor is csak lépcsőzetes feljárón (amely vész esetén könnyen lerombolható volt) lehetett megközelíteni; az ajtó vagy ajtók rendszerint a bástyafalakra nyíltak, amelyektől felvonóhidak segítségével elkülöníthetők voltak. A falazatban alul szűk szellőzőlyukak voltak, csak az esetleg lakásul használható felsőbb emeletsoroknak voltak szélesebb ablakaik.

Az öregtornyokat a francia 11-13. századbeli hadi építészet fejlesztette tökélyre; a Chateau Gaillard-i, coucyi, pierrefondsi várak öregtornyai a legjobb példái. E két utóbbi várban az öregtorony nem a vár legbelsőbb részében van, hanem közvetlenül a bejárat mellett. A magyar várak közül példaként említhetőek többek közt a következőek:

Jegyzetek

  1. Donjon (franc., ejtsd: donzson), magyar elnevezései: öreg torony, őrtorony.
  2. Kinizsi Pál lovas szobra
  3. Salamon-torony

Források

Commons:Category:Keeps
A Wikimédia Commons tartalmaz Öregtorony témájú médiaállományokat.

További információk

  • Kelemér, Magyarország, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Gömör-Kishont vármegye - Mohosvár
  • Varjú Elemér: Simontornya vára (magyar nyelven). Magyar várak A Műemlékek Országos Bizottsága és a Könyvbarátok Szövetsége, 1932. [2002. november 18-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)

Kapcsolódó szócikkek

Nemzetközi katalógusok
  • GND: 4139790-3
  • BNF: cb11948553k
  • középkor Középkorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap